Az ábrahámita vallások
Szigeti Sándor írása
Fontos: a közeljövőben várható e cikk radikális átdolgozása, korszerűsítése, bővítése.
Ábrahámita vallásoknak nevezzük azt a három elterjedt vallást – világvallást –, ami jelenleg meghatározza a Föld lakosságának gondolatvilágát, értékrendjét és mindennapjait. A három vallás – a judaizmus, vagyis a zsidó vallás; a kereszténység; és az iszlám – alapjai közösek, a mindenki számára ismerős Biblia című könyv ószövetségi részét mindannyian elfogadják, abból indulnak ki.
Sok ezer évvel ezelőtt a közel-keleti sivatagban élő pásztor, nomád népek és a városokban letelepedettek egyaránt az akkoriban elterjedt politeizmus, többistenhit valamilyen formáját gyakorolták. A nomádok vándorlásainak következményeként folyamatosan változott a hitviláguk, újabb isteneket ismertek meg, ahogy a többi törzsekkel találkozva megosztották egymással tapasztalataikat, meséiket. Így örökölték elődeik hagyományait, szokásait, törvényeit, tapasztalatait és mítoszait.
A Biblia hagyománya szerint Ábrám – ez volt Ábrahám eredeti neve – apja szobrász volt egy király udvarában, és bálványokat készített. Az ifjú Ábrám egyszer egy almát tett valamelyik szobor szájába, és felszólította, hogy egye meg a gyümölcsöt. A szobor természetesen nem tett semmit. Ábrám ekkor összetörte a kisebb bálványokat, majd egy kalapácsot nyomott a legnagyobb szobor kezébe. Amikor az apja kérdőre vonta, a fiú azzal védekezett, hogy az istenek összevesztek az ajándékon, végül a főisten elpusztította a kisebbeket. „Ugyan, ezek a szobrok nem tudnak mozogni, sem enni!” – mondta az apa. „Akkor hogy lennének ezek istenek?” – vágott vissza az ifjú.
Az akarat szabadságáról
idézet Raj Tamás írásából
Isten mindentudása, előrelátása valóban némi ellentmondásban áll szabad akaratunkkal, legalábbis első látszatra. Amikor a budapesti Rabbiképzőben folytatott tanulmányaim során Akiba paradoxonját tanultuk, bennünk is felötlött ez az ellentmondás. Megkérdeztük mesterünket, a néhai Richtmann Mózes professzort, hogyan lehetséges ez? Ő válasz helyett felállt a katedrán, a nyitott ablakhoz lépett, és kifelé tekintve így szólt:
– XY, üljön az első sorba!
Az illető diák, akinek a nevét szándékosan nem említem, akkor a leghátsó padban ült, és közismerten nem tartozott a legrendesebb, legszorgalmasabb hallgatók közé. A mester felszólítására valóban felállt, de nem az első, hanem a második padsor szélére ült. Richtmann professzor ekkor, még továbbra is a nyitott ablakon kitekintve, így folytatta:
– XY, miért ült maga a második sorba?
Mindannyian döbbenten néztünk magunk elé. A mester pedig megfordult, és így szólt:
– Na látják, én nagyon jól tudtam, hogy ha azt mondom XY-nak, üljön az első sorba, ő – amilyen azeszpónem (szemtelen) – egészen biztosan a második padsorba ül majd. Hát akkor, a Jóisten mennyivel inkább tudja, mit fogunk cselekedni. Ettől azonban még szabad az akaratunk, és szabadon döntünk a saját sorsunkról…
Ábrám később is lelkesen kutatta a világ urát, teremtőjét, irányítóját. Egy darabig úgy vélte, a Nap lehet az; később inkább a Holdat hitte a mindenség urának, de aztán arra jutott, hogy az egyetlen isten nem látható és nem érzékelhető, és az ember csakis az alkotásain, cselekedetein keresztül ismerheti meg az istent.
Ábrám felesége, Szárai meddőnek bizonyult, nem sikerült teherbe esnie, de I-ten (a zsidók sosem írják ki az isten nevét) azt ígérte Ábrámnak, hogy egy nagy, áldott, isteni kegyet élvező nemzetség ősatyjává teszi, valamint megkapja Kánaán földjét, hogy ott éljenek.
Ábrám unokaöccsével, Lóttal, a feleségeikkel és a szolgáikkal együtt felkeredett, és eljutott Egyiptomba. Mivel attól félt, hogy szépséges felesége miatt bizonyosan megölik őt, kieszelte, hogy majd mindenkinek azt mondják, Szárai a húga, nem pedig a neje.
A Fáraónak – sosem derül ki, hogy melyiknek, mindig csak „a Fáraó” szerepel – nagyon megtetszett az asszony, ezért bőkezű, és a vándoréletben igen hasznos ajándékokért cserébe gyakorlatilag megvásárolta őt Ábrámtól.
Mózes I. könyve, 12.
„17. De megveré az Úr a Faraót és az ő házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.
18. Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy néked feleséged?
19. Miért mondottad: Húgom ő; azért vevém magamnak feleségűl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.
20. És parancsola felőle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták őtet és az ő feleségét, és mindenét a mije vala.”
Láthatjuk, hogy ki mennyire erényes, hogyan viselkedik: a gonosz, bálványimádó Fáraó jóhiszeműen vette magához Szárait, mégis büntetést kapott érte, de ennek ellenére sem kobozta el az őt szándékosan átverő Ábráméktól a nekik adott javakat. Ábrám, a pátriárka, a példakép ezzel szemben mai szóhasználattal élve striciskedésből szerezte a vagyonát.
Kommentek (24)
A cikkhez kommentet lehet írni. Ehhez nem szükséges regisztrálni, de a regisztrált neveket csak tulajdonosaik használhatják.
2009. január 4. 21:17
keresztény srác
Ezt a honlapot egy ismerősöm ajámlotta hogy ovassam el...
Azt kívánom, hogy ismerjétek fel, mekkora sötétség van az elmétekben, és az a sátán akit követtek, ne legyen Úr az életeteken, mert ő csak fájdalmat, depressziót tud adni nektek, Jézus viszont szeretet, hűséget, barátságot és életet.