Raison d’être – miről szól ez a lap?
FAQ – gyakran ismétlődő kérdések
Cikk RSS feedFriss cikkek
Legelj csak!
2010. július 5.Háború a nemzet ellen
2010. január 26.Nacionál panaszkodik
2009. december 1.Muszlim nindzsák és BDSM artisták
2009. november 12.Halloween 2009 – Mi a valóság?
2009. október 31.
Érdekes idézet
Éppen az az isteni, hogy istenek vannak, de Isten nincs!Friedrich Nietzsche
A Vadász félelme
Csendes és nyugodt volt az idő: az ég szürke, szellő sem rezdült. Akár egy bágyadt, őszi délután… a Marson. Korábban, amikor orbitális pályán keringve ellenőriztem a helyet, nem gondoltam volna, hogy ennyire csendes és elhagyatott lesz.
A sárba fúródott mentőkapszula roncsa mellett álltam. Hétszemélyes volt, olyan, akár egy hosszában félbevágott henger. Szürke fémteste már erősen rozsdásodott. A belsejében hordozta a hibernátorokat, majd talajtérés után kettérepedt. Egyszer használatos típus volt, és nem valami nagy, mert az emberek szorosan egymás mellett, mélyálomba fagyasztva kaptak helyet benne. Manapság már nemigen látni hasonlót. Kicsit furcsállottam is, hogy kerülhetett ilyen muzeális darab egy egyszerű teherhajóra, de most nem értem rá ezen töprengeni.
Megvizsgáltam a hibernátorokat. Az első kettőben halott emberek voltak. Arcukon békés tudatlansággal lebegtek a sztázismezőben. A harmadik üresen tátongott, talán nem is használták soha. A negyedikben szintén egy halott volt, de arcára rémült iszonyat kövült. Bőre elszürkült, vénái kidagadtak. Valaha csinos nő lehetett.
Az ötödik hibernátorgubó kifakadt, akár egy gennyes kelés. Mostanra már megszilárdult sárgás fagyasztófolyadék buggyant elő a repedéseken, és helyenként valami vörösesbarna anyag szennyezte be. A domború, kerek üvegablak mögött pedig, ahol az arcokat lehetett megfigyelni, egy torzszülött, egy emberi korcs rettenetes sebektől szabdalt fejét pillantottam meg. Közelebb hajoltam, és észrevettem, hogy ez a halott is a megszokott hibernációs kezeslábast viseli, sőt, a mellén levő rangjelzés alapján a hajó legénységéhez tartozott – márpedig egyetlen hajóra sem vennének állományba mutánst. A sebek különben is frissnek tűntek, noha ezt elég nehéz megállapítani a fagyasztott testek esetében. Arra a következtetésre jutottam, hogy a sérülések egy részét alighanem már a mentőkapszulában szenvedhette el.
A legkülönösebbnek mégis az utolsó és az az előtti hibernátorgubó bizonyult. Üresek voltak. Úgy értem: mostanra már nem volt bennük senki, de amikor a mentőkapszula a bolygóra érkezett, még mindkettő foglalt lehetett.
Semmi más kiindulópontom nem volt, mint a délkeleti irányba vezető lábnyom, ami a hatodik gubótól indult, melyben több árulkodó jelet is felfedeztem. Nem találtam jelzést az utolsó hibernátoron, amiből kideríthettem volna, ki- vagy miféle lehetett, aki ebben a gubóban menekült. De ami még ennél is furcsább, lábnyomok sem voltak sehol, mintha csak valaki módszeresen eltüntette volna azokat. Sem a harmadik, sem a hetedik gubóból nem vezetett nyom, csak a hatodikból.
Bedugtam egy adatkábelt a mentőkapszula kommunikációs csatlakozójába, és letöltöttem minden információt, hogy majd később gondosan analizáljam a fedélzeti naplót, mert most sürgetőbb feladatom támadt. Vetettem egy pillantást a páncélomba épített letapogatóra, de sem az, sem a kémhold nem jelzett mozgást a közelben. Élőlényre utaló hőkisugárzást sem érzékeltem, ami elég gyanús volt, ezért fokozott éberségre utasítottam a kémholdat. Néha vannak előnyei is a rangnak. Ha nem lennék önálló vadász, most nem ügyelné ilyen, magasan az űrben keringő szerkezet a biztonságomat. Olyannyira kevés maradt belőlük…
Zsákomból előszedtem a szertartáshoz szükséges eszközöket: a vékony, fekete háromlábú állványt, a fémserpenyőt, a parázskeltőt és némi szenet. Az állványra helyeztem a fémtálat, alá pedig kis halomba rendeztem a szenet. Lekapartam egy darabot a hibernátorra száradt fagyasztófolyadékból. Ügyeltem rá, hogy abból a vöröses anyagból is kerüljön bele. Aztán a hatodik gubó mellé térdeltem. Övemből elővettem egy parányi kristályszilánkot, és betartottam a hibernátor belsejébe. Csupasz kezemen éreztem, milyen hideg van odabent, pedig már néhány órája kimerülhetett a fagyasztó energiatelepe. A kristály lassan átvette az egyre gyengülő, ám még általam is érzékelhető asztrális remegést. Valaki nagyon retteghetett odabent. A hidegtől görcsölni kezdett a kezem, de nem hagyhattam ott a gubót, mert a kristálynak szüksége volt még egy kis időre. Aztán végre ez a pillanat is elérkezett. Ujjaimat összezártam a kristály körül, és lassan kihúztam a kezem a hibernátor belsejéből. Nagyon jólesett a külvilág kellemes melege. A megszilárdult fagyasztófolyadékot, a kristályt és egy csipetnyi sarat a fémtálba helyeztem, aztán letérdeltem az állvány mellé. Közel tartottam a szénhez a parázskeltőt, és megnyomtam rajta a gombot.
Nem történt semmi. Egy pillanatig döbbenten néztem magam elé, majd újra megnyomtam a gombot. Most sem történt semmi. Ez aztán a balszerencse! Rövid ideig tétováztam, de nem volt pocsékolni való időm. Kénytelen voltam megtenni. Intésemre fellobbant a láng, a serpenyőben pedig hamarosan sisteregni kezdett a fagyasztófolyadék. A Rend szerint nem volna szabad eszköz nélkül tüzet gyújtani, de most nem maradt választási lehetőségem. A serpenyőből fanyar füst szállt fel, ami hamarosan elszíneződött, ahogy a kristály is elolvadt.
Most! Rögzítettem a páncélom hidraulikáit, nehogy a transz közben eldőlhessek, majd előrehajoltam, és beszívtam a füstöt. Azon nyomban hullámzani kezdett, majd elmosódott előttem a világ, és tudatom kilépett a testemből. Körülöttem fokozatosan olvadt semmivé a létezés. Tudom, hogy a szemlélő számára egyetlen másodpercnek sem tűnne az egész, de nekem időtlen volt az eszmélés. Nagyon zavaros dolgokat láttam és hallottam, ezért minden tudásomat össze kellett szednem, hogy kibogozhassam a közelmúlt eseményeinek lenyomatát.
Kommentek (2)
A cikkhez kommentet lehet írni. Ehhez nem szükséges regisztrálni, de a regisztrált neveket csak tulajdonosaik használhatják.
2008. november 29. 23:58
Solaris
Regisztrált: 2008. november 15.
Kommentek: 30
Karma: 1