Régebben is olvastam ezt a novellát, örülök, hogy megint rátaláltam!
Tényleg ritka jó olvasmány, nagyon tetszik.
Köszönöm az élményt!
Raison d’être – miről szól ez a lap?
FAQ – gyakran ismétlődő kérdések
Cikk RSS feedFriss cikkek
Mi a baj a vallásos emberekkel?
2010. augusztus 29.Legelj csak!
2010. július 5.Háború a nemzet ellen
2010. január 26.Nacionál panaszkodik
2009. december 1.Muszlim nindzsák és BDSM artisták
2009. november 12.
Érdekes idézet
There is a form of pecking order Schjelderup-Ebbe never studied – the pecking order of superorganisms.Howard Bloom: The Lucifer Principle
Kollsveinn a fenyőillatú kunyhóban tért magához. Frigga csípős kenőccsel bevont ronggyal tekerte be a tagjait, aminek hatására feszülő izmai érezhetően ellazultak. Egészen felélénkülve nyitotta ki a szemét, úgy érezte, teljesen kipihente magát.
Egy fenyőgallyakból készített, báránybőrrel letakart ágyon feküdt. A falak mentén deszkapolcokon mázas cserepek sorakoztak, melyekre jótékony és kevésbé jótékony hatású növények jeleit festették. Az öregasszony a kunyhó közepén, a tűzhely mellett ült, és egy fortyogó üstbe dobált különféle leveleket.
Amikor meghallotta a mocorgást, Frigga feléje fordult.
– Hogy érzed magad?
– Mintha újjászülettem volna… – felelte az ifjú.
– Annyira azért nem voltál rossz állapotban – mosolyodott el bágyadtan a jósnő. – A túlvilágról senki sem térhet vissza, ezt te is jól tudod. Ez a törvény, ez a világ rendje. Nagyon meg kell gondolni, helyesen tesszük-e, amikor önhatalmúlag küldünk át egy életet az elmúlásba, mert előfordulhat, hogy tettünket megbánjuk ezért vagy azért, de akkor már nem köszörülhetjük ki a csorbát. Ugyanígy fontolóra kell venni azt is, meg szabad-e akadályozni, hogy egy élet az enyészeté legyen, mert adódhat, hogy ezzel nagyobb bajt idézünk elő, mint gondolnánk. Bizony, minden pillanatban életre szóló döntéseket hozunk, de csak a legritkább esetben mérjük fel ennek súlyát. Az ember már csak ilyen.
– Miért beszélsz így? – kérdezte Kollsveinn. – Megbántad, hogy nem hagytál a dögevők vagy a tél martalékául?
Frigga nem felelt, csak szomorkásan, kiismerhetetlenül mosolygott. Az üstből különös illatú gőzpamacsok szálltak fel, és belengték a szűk kis helyiséget.
– Frigga! – törte meg a csendet az ifjú. – Ott kinn, az erdőben azt mondtad, megjövendölted az érkezésem, és tudod, miért vagyok itt. Segítesz nekem? Elmondod, amit tudni szeretnék?
A jósnő botjára támaszkodva nehézkesen felkelt, és a fekhelyhez lépett. Száraz, érdes tenyerébe fogta Kollsveinn kezét, megcirógatta, majd letelepedett mellé az ágyra.
– Gyermekem! Az istenek nem magyarázzák meg egy egyszerű jövendőmondónak, mit miért tesznek, de tudnod kell, hogy dicső tettekre vagy hivatott. Sorsod azonban furcsa mód nem tiszta, nem egyértelmű. Rengeteg tévutat látok, és annál kevesebb célhoz vezető ösvényt. Tanácsot nem adhatok, mert félek, hogy tévedhetek. Sok van, mit nem értek, amihez hasonlót még senki sorsában nem láttam. Többre van tehát szükség a mindennapos hókuszpókusznál, hogy láthassam a jövődet. Míg pihentél, előkészítettem egy főzetet, aminek segítségével választ kaphatsz a kérdéseidre, de mivel hosszú létem során nem először használom, egyre veszélyesebb, s mostanra már nem kevesebbel kell fizetnem a tudásért, mint a tulajdon életemmel. Olyan álomba merülök, amiből többé nem ébredek fel. Öreg vagyok, vénséges vén. Számtalan telet láttam már, de nem várom jobban a halált, mint hajdanán, amikor fiatal voltam. Válaszolj, és jól gondold meg, mit mondasz: valóban ennyire fontos, hogy feleletet kapj?
– Miféle választás elé állítasz? – méltatlankodott Kollsveinn. – Hát hogyan mérlegelhetném, mi fontosabb: a te életed, vagy az, hogy megtudjam, merre keressem az ellenségem? Nem is ismerlek, soha nem is találkoztunk, így számomra csupán egy öregasszony vagy. Az ellenségem viszont olyasmit tett ellenem, amit csakis úgy bosszulhatok meg, ahogy azt eskümmel megfogadtam. Ha valóban az én tisztem a választás, úgy azt mondom, feleletet kell kapnom, bármennyire is sajnálom, hogy ez talán a halálodat okozza. Ha igazán jósnő vagy, kár volt ezt kérdezned tőlem, mert ezzel csupán még nagyobb keserűséget ébresztesz a szívemben, ami pedig már így is csordultig van bánattal.
– Igazad van – mondta Frigga elkomorodva, és elengedte Kollsveinn kezét. – De talán csak arról van szó, hogy az átélt borzalmak dacára még mindig ragaszkodom az élethez. Igazad van: tényleg tudtam a választ; ezért is készítettem el a jövőlátó italt előre. Még sosem csalódtam az istenekben, ezért megteszem, amire kérsz. Figyelj azonban minden szavamra, mert többé nem ismételhetem meg őket. Nem telik bele sok idő, míg olyan messzire utazom a világok között, hogy már nem hallatszik vissza a hangom; de ígérd meg, hogy nem várod be, amíg teljesen el nem csendesedem.
– Úgy lesz – mondta Kollsveinn, és felkelt. Erősnek, frissnek érezte magát. Lehámozta magáról a gyógykenőcsös rongyokat, s felöltözött. Mire elkészült, a jósnő már a kezében tartotta bögréjét, amiben zavaros folyadék bugyborékolt.
Frigga egy utolsó pillantást vetett még arra a fiatal férfira, aki miatt el kell hagynia Mídgárd világát, majd lassú kortyokban kiitta az italt.
Szinte azonnal megszédült és ha Kollsveinn nem kapja el, a kondérra zuhant volna. Vézna testét heves görcsök rázták meg, szemei fennakadtak. Ajka megremegett, és erőtlenül szavakat formált:
– Látom a jövőt… Svertingr… a rabló… most is kincset keres… De veszélyben van… Nagy veszélyben… Svartalf… Svartalfheim elátkozott földjén van… és már nem soká… Kollsveinn! Sietned kell! Menj északra… és keress… egy barlangot… Rá fogsz találni… A kutyákat… vidd magaddal…
A haldoklót köhögésroham fogta el. Habos nyál buggyant ki a száján, és szavai egyre érthetetlenebbé váltak, mégis erőlködött, hogy ideje lejárta előtt még befejezhesse utolsó jóslatát.
– A kutyák… elvezetnek… Vigyázz! Helyesen kell döntened… A világunk… nagy veszélyben van… Ó… A tűz!… A lángpa… Kilenc világ… Kétszeresen is vége… Siess! Ko… Menj!… Menj!…
Bár Frigga ajkai még mozogtak, teste megmerevedett, s torkából nem jött ki hang többé. Kollsveinn megértette, hogy a jóslat elhangzott, s hogy ígéretéhez híven indulnia kell, bármi legyen is az oka, amiért a vén látnok erre kérte.
Habozás nélkül kiment az ajtón, s vissza sem nézett. A két kutya a kunyhó előtt várta. Kollsveinn megragadta a láncukat, és észak felé fordult. Hosszú út állt előtte, mert a legendák szerint Svartalfheim, a sötét tündérek országa messze északon van, kapuit égigérő hegyek csúcsain kell keresni. Nem volt vesztegetni való ideje. Vett egy mély lélegzetet, és új társaival elindult a fenyőfák között.
A magányos erdei kunyhó körül, nem sokkal az után, hogy az ifjú két kutyájával eltűnt a rengetegben, forgószél támadt. Mind vadabbul és vadabbul kavargott, s végül már a felkavart hó- és talajszemcséktől csak egy szürkés, vékony tölcsért lehetett látni, amely odafent beleolvadt a felhőkbe. Néhány perc múlva fokozatosan csillapodni kezdett a szélvihar, aztán teljesen elillant. A megtépázott fák közti kör alakú tisztáson már nyoma sem volt kunyhónak, csak egy sekély mélyedés és a hó hiánya emlékeztetett Frigga tanyájára.
Kommentek (2)
A cikkhez kommentet lehet írni. Ehhez nem szükséges regisztrálni, de a regisztrált neveket csak tulajdonosaik használhatják.
2008. november 16. 14:14
Vykos
Regisztrált: 2008. november 14.
Kommentek: 11
Karma: 2
Az emberek akkori mentalitasa, az osi istenekbe vetett feltetlen hit, a becsulet fontossaga, es a hagyomanyok tisztelete nagyon jol van abrazolva.
Ehhez ketseg sem fer... Gratulalok!
Vykos