Blodhemn
Volt egy ember, akit Jóétkű Bjarninak hívtak, és a Fibuli-völgyben állt a tanyája. A feleségét Ingibjörgnek nevezték. Két fiúval büszkélkedhettek: Gunnlaugrral és Kollsveinn-nel. Született még egy lányuk, Åsa, aki híresen szép volt. Mindannyian odahaza cseperedtek, de Gunnlaugrt később magához vette apai nagybátyja, Hallbjórn, hogy kovácsnak nevelje, mert neki magának nem lehetett utóda, és mivel a mestersége hasznos volt, a rokonságából többen is szívesen küldték hozzá a fiukat. Akkoriban ez a szokás járta.
Bjarnit szerették az emberek. Derekas, szerencsés gazdának tartották. Annyi kecskéje, disznója és ezüstmárkája volt, hogy számukat maga sem tudta talán. Felkérték, hogy vállalja el a godi tisztséget, de Bjarni azt mondta, neki nagyon is megfelel a mostani godi (akivel jól megértették egymást, mert az öreg egykor Bjarni apjának fegyvertársa volt), amellett meg nem tartja magát elég eszesnek az ilyesmihez. Ettől függetlenül azonban az emberek továbbra is nagyra tartották, és sokan és gyakran tették tiszteletüket a tanyáján.
Egy Skeggi-fia Svertingr nevű ember a nordmaerri Stokkahólmr-szirten lakott a közelben, és szemet vetett Åsára. El is ment Bjarnihoz, hogy beszéljen vele a sógorságról, de az hallani sem akart erről, mert…
– …nincs még itt az ideje, hogy Åsát kiházasítsam, hiszen alig látott tízegynéhány nyarat, és különben sem adnám egy olyan jöttment senkiházihoz, mint te vagy!
Svertingr ebbe nem nyugodott bele, és megfenyegette Bjarnit, hogy elrabolja a lányát. Bjarni és Kollsveinn csak nevettek, és a szolgákkal dobatták ki a vendégeskedésben ekkorra már jócskán lerészegedett embert.
Akkoriban kemény telek jártak, és hamarosan mindenki elfeledte, mit ígért a megszégyenített Svertingr. A csikorgó telekre az istenek jóvoltából mindig gyümölcsérlelő nyár következett, és Bjarni vagyona egyre csak gyarapodott, mígnem a fejébe vette, hogy építtet magának egy hajót, és új tanyára tesz szert a Lagarfljót-szigeten, ami éppen a Stokkahólmr-szirttel szemben emelkedett a tengerből, de olyan közel hozzá, hogy a partról már látszott Svertingr tanyájának füstje. Kollsveinn ekkor azt mondta az apjának, vigyenek ajándékot Svertingrnek és engeszteljék ki, mert…
– …bár kevesebb minálunk, mégsem jó az, ha neheztel ránk. Igazán nincs szükségünk ellenségekre, rosszakarókra, főleg nem úgy, ha az egy ilyen közeli szomszédunk.
De Bjarni csak legyintett, mert úgy gondolta, Svertingr azóta már régen elfelejtette az egészet, és elvett valaki mást. Kollsveinn erre nem szólt semmit, csak magában morgott, hogy ez így nem lesz jó.
A két tanya sokkal több figyelmet és munkát igényelt, ezért Bjarni már a szolgák felfogadását sem mindig felügyelte, hanem megbízott az intézőjében, Torfiban. Svertingr szívében, amikor megtudta, hogy Åsa a lagarfljóti tanyára költözött, újra lángra lobbant a vágy, hogy megszerezze magának a lányt, de mivel tudta: úgysem adnák hozzá, cselt eszelt ki. Púposnak álcázta magát, és lovásznak jelentkezett Bjarni tanyájára. Az intézőnek azt mondta, rokonságában valaha sok hersir volt, lovas vezér, ő maga pedig egy csatában súlyosan megsebesült és elszegényedett. Torfi fel is fogadta, mivel Svertingr erős, nagytermetű, hallgatag ember volt, és értő gonddal bánt a paripákkal. Amikor Bjarni vagy Kollsveinn a tanyán volt, az új lovász mindig elrejtőzött, akképp tett, mintha másfelé volna dolga, ezért senki sem sejtette, ki is ő valójában.
Egyszer aztán úgy esett, hogy Åsa az istállóba ment, mert lovagolni támadt kedve. Meglátta ezt Svertingr. Odalopakodott, majd rárontott a lányra, aki sokáig meg sem mert szólalni, annyira megrémült a hatalmas embertől.
Svertingr gonoszabb volt a jöküllöknél, és kegyetlen bosszút állt Åsán. S mivel tudta, tettéért halállal lakol úgyis, ütni kezdte a lányt, hogy az ne lehessen másé se. A kétségbeesett jajveszékelést meghallotta Torfi, akinek szintén tetszett Åsa, és mindig úgy próbálta intézni az ügyeit, hogy a közelében lehessen. Hamar fejszét ragadott, és berohant az istállóba. Mikor meglátta a hazug lovászt, éktelen haragra gerjedt, és Svertingr felé sújtott, de olyan szerencsésen, hogy sikerült lecsapnia annak egyik fülét. Ekkor Svertingr felmordult, akár valami medve, és a fájdalomtól eszét vesztve megragadta Torfit, puszta kézzel megfojtotta, majd megátkozta Bjarni családját, utána pedig elmenekült és rablónak állt.
Kollsveinn hajójával éppen jókor kötött ki, hogy még végső búcsút vehessen kedves húgától. Végtelenül elkeseredett Åsa halála miatt, és rettentő szavakkal fogadta meg, hogy Svertingr ocsmány tette nem marad bosszú nélkül, mert…
– …semmi sem indokolhatná jobban a blodhemnt, és Svertingr keservesen meglakol még ezért. Rejtőzzön bárhová Mídgárdon, felkutatom és elpusztítom, de úgy, hogy semmiképp se legyen helye a Valhöllben, és neve mindörökre akként maradjon fenn a sagákban, mint a valaha élt legcudarabb cudar emberé.
E szavakkal Kollsveinn zokogni kezdett, mert nem szégyellte könnyeit édes testvére elvesztése miatt érzett gyászában, majd fegyvereit felragadva nagyot kiáltott, és tajtékzó szájjal lóra kapott, s a gyilkos után eredt.
A vérbosszú megkezdődött…
Kommentek (2)
A cikkhez kommentet lehet írni. Ehhez nem szükséges regisztrálni, de a regisztrált neveket csak tulajdonosaik használhatják.
Siegmund
Tényleg ritka jó olvasmány, nagyon tetszik.
Köszönöm az élményt!

2008. november 16. 14:14
Vykos
Regisztrált: 2008. november 14.
Kommentek: 11
Karma: 2
Az emberek akkori mentalitasa, az osi istenekbe vetett feltetlen hit, a becsulet fontossaga, es a hagyomanyok tisztelete nagyon jol van abrazolva.
Ehhez ketseg sem fer... Gratulalok!
Vykos